Nagypénteken vágtunk neki a hosszú autóútnak ami Budapestről Novi Grad-ba vezetett. A szállások elfoglalásával akadt egy kis fennakadás, már ami a megtalálásukat illeti. Szerencsére volt előfutárunk Boti személyében, így mire a kisbusszal odaértünk már csak be kellett parkolni a megfelelő (nem túl nagyra méretezett) teraszra. Vacsorázás egy közeli étteremben, bevásárlás társas, csicsika....
Krupa-kanyon
Senki nem szeret korán kelni, de hát néha meg kell szenvedni azért hogy szenvedhessünk egész nap a sziklákon. Fél tízre már oda is értünk a Via Adriatica túraút egyik - fogalmunk nincs melyik - pontjára, hogy a kősivatagban, eszméletlenül hajborzoló szélben nekivágjunk a végeláthatatlan kietlen kopár vidéknek. Jól kezdődik.
Szép lassan ahogy egyre meredekebben ereszkedtünk, kirajzolódott az amiért jöttünk tulajdonképpen. A Krupa-kanyon egy mély völgy, amelyben a Krupa folyó folyik. A folyó partján buja növényzet, fű és minden olyan található ami zöld. Ezzel áll kontraszban a sivatag, ami a völgy körül van. A víz úgy kanyarog, hogy fentről nézve akár valamelyik nagy amerikai nemzeti parkban is lehetnénk....de nem.
Leereszkedni a völgyben Golubic felől egy egyáltalán nem jelzet úton tartogatott kihívásokat, de kemények vagyunk és nem hátrálunk senki kedvéért! Lent aztán már a szél sem fújt, meleg is volt, jól le is égtünk mint malacok a perzselésnél. A völgyet követve mindenféle akadállyal találkoztunk, például olyannal, hogy a folyó teljesen elöntötte egy részen a völgyet és kis törmeléklejtős sziklamászással kellett kikerülnünk. Aztán a nagyobb vízesések persze kárpótoltak, meg a végére tervezett gázló is. Ugyanis ami a térképen gázlónak van feltüntetve, az kb 30-40 méter széles és combközépig (ha nem vigyázol derékig) érő vízszinttel kecsegtet. Ráadásul az alja olyan mint egy korallzátony: geometriailag teljesen leírhatatlan hatalmas lukakkal, hegyes kiemelkedésekkel és olyan egyenetlen felülettel, hogy mire átértünk (a <10 fokos vízben), addigra egy komplett talpreflexológiát is elvégzett a természet rajtunk.
Az átkelés után jött aztán az egész túra vége - nem mondom hogy a fénypontja, mert előtte is volt pár igen szép pont. A folyón keresztbe egy nagyon sok lukú, baromi régen épített híd teszi lehetővé hogy ismét átkeljünk a túlpartra (na ***** minek jöttünk át eredetileg?)
A túrától kellőképpen elfáradva a szálláson nagy csevap sütögetésbe kezdünk a kerti grillen. A felettünk lakó szomszéd kicsit kifogásolta, hogy az összes füst bemegy az ablakán, de hát ezekszerint rossz helyre költözött. Már csak azért is mert a grill betonból épített és fix helyen van. A kaja elfogyasztása után vad társasozásba kezdtünk és a hangulat olyannyira a tetőfokára hágott, hogy azt bevallani is nehéz. Maradjunk annyiban, hogy megmutattuk milyen a magyar virtus.
Paklenica Nemzeti Park
Tudni kell, hogy Paklenica sziklamászó szempontból egy paradicsom, így sokunk már visszajáró vendég. Viszont most arra gondoltunk, meg kéne nézni azon részeit is, amihez nem kell mászni. Úgyhogy kivételesen a Mala Paklenica-t vettük célba (Mala = kis), ami a nagyobbik völggyel párhuzamosan nyúlik felfelé. Sokkal vadregényesebb, kalandosabb és összességében homlokegyenest más mint a nagy völgy. Sok helyen egészen szűk, nagy kövekre kell felkapaszkodni. Néha még drót is van - de minek, sokkal izgibb nélküle.
A kis völgyön felérve a fennsíkra aztán balra kanyarodtunk és megérkeztünk az Anica kuk monumentális falához, ahol Paklenica leghíresebb mászóútjai futnak. Oldalról/fentről nézve még durvábban eszméletlenül nagy. Itt a csapat végül kettévált: akinek már elég volt mára ennyi túra, az elindult lefelé a völgybe, a többiek viszont még célba vették az Anica Kuk tetejét. Gyalog, nem mászva, de azért így is izgalmas volt, az éles, magas és lépésbiztonságot igénylő köves felmenet. Nice work!
Leérve összeszedtük a csapat másik felét, és a nagy völgy kiépített sétaútján mentünk vissza kocsihoz, hogy aztán elmenjünk a másik kocsiért. Estére annyira kifingott mindenki, hogy a keménymag néhány tagját kivéve az ágy volt a legszebbe hívogató célpont sokunk számára.
Life on Mars trail
Így van a térképen is, sajnálom. Oké könnyű magyarra fordítani: Élet a Marson túristaút. Vagy valami ilyesmi. Ez Pag szigetén egy körtúra, végig egy baromi kősivatagos part mentén. A sziklák egészen elképesztő formációkat alkotnak, minden sárgásvörös vagy sárga és közelről megnézve pedig bármilyen másik kőzettel össze nem egyeztethető formavilága van. Olyan mintha púrhabból lenne az egész.
Szerencsére elég meleg volt (túl meleg), ezért egy ponton csobbantunk is a tengerbe. Meg aztán egy másik ponton is, mert kipróbáltunk egy E-s ferrátát a víz fölött és visszafelé már nem mindenkinek volt kedve a drótba kapaszkodni, így inkább mellkasig gázoltunk a hideg vízben. Király volt!
A hazaút
Természetesen a hazaút sem telhetett el izgalmak nélkül. A bérelt kisbusz bal első fényszórója úgy döntött hogy inkább nem világít, mert a töke tele van már és lepihen kicsit. Persze lehet már eredetileg is így volt, de lévén éjszaka mentünk haza itt nagyobb volt a jelentősége.
A probléma nem ott kezdődött hogy venni kellett egy izzót, mert az volt a benzinkútban. Nem. Hanem hogy 5 férfi, 45 perc, egy youtube videó és elképesztően jó kézügyesség kellett, hogy a műveletet végrehajtsuk. Ezzel a kis intermezzoval végül bőven éjfél után sikerült hazaérni (az utolsó embernek 2-kor). Ez egy 7-8 órás kocsiút és 3 nap túra után azért okoz némi kellemetlenséget. Szóval az elfecsérelt egy órát felhánytorgattam a bérbeadónak....kevés megértést tanúsított.
Az biztos, hogy Horvátországot még nem húzzuk le a terveinkről, rengeteg csodás hely van ami várat magára, hogy felfedezzük. És itt most nem Krka-t vagy a Plitvicei tavakat kell érteni, mert az drága, sok ember van és oda menjen mindenki a kedvesével romantikázni :)